Hete

www.burningsunset.wordpress.com     inkább ezt, köszi

bb

Magammal viszem az egészet. Nem találtam se gyógyszert se feledtetőt, semmit amitől jobb lenne.

Kész a másik blogom, WordPressen, jobb mint ez, ez is valahogy én vagyok de attól nem akadnak ki az emberek. Ezt innentől már teljes mértékben magamnak írom, az lesz a community blog, ez meg a personality. Asszem kicsit túl is tárgyaltam, de erről vagyok híres.

Tele a fejem mindennel, jó lesz most pár napra kimenni, végiggondolni pár dolgot és hazajönni. Néha úgy érzem sokkal jobb lenne tökegyedül lenni, néha meg hogy kell valaki. Hihetetlenül szar, de igazából a körülményektől függ az egész.

Van pár dolog ami nem old meg semmit, sőt, még rátesz egy lapáttal, mégis megcsináljuk. Tényleg vannak, nem akarok példálóózni, de megvolt az első ilyen és... nem akarom tovább csinálni. Elégvolt. Nem fogok olyan emberek miatt mást csinálni akiknek nem jelentek többet egy csontokból és húsból álló dolognál, aki csak úgy van, megszoktad hogy van és nem akarod elengedni. Ne fogjatok le, mindig lefogtok... A szezonnak lassan újra vége és már azt sem várom. Érzéketlen lettem, majdnem mindenre. Amit hittem az egy délibáb volt, ami van az meg kiábrándító.

Hagyd a többit, csak magadat hozd. Elmegyünk innen, messze, most.

Az idő már nem gyógyít semmit, csak úgy van, valami 4. dimenziós izéből folyik ki. De azért akárhogy is nézzük, sokkal reálisabb az, hogy egy törpe személy húzogatja a fonalakat egy kisbolygón ülve, nem?

11:11 van, nem lesz hosszú, de egyvalamit meg kell osszak mindenkivel:

- Élhetnek növények és állatok egy teljesen szennyezett, ihatatlan tóban?

...

...

*mondd már ki bazdmeg*

...

...

...

...

...

...

...

-Nem.

wááááá:D:D:D:D

Ez olyan gyönyörű volt mint az ÖSSZES szökőkút ebben az erősen szájszagú világban.

Jaés azt üzenem a barátaimnak, hogy fingjanak, a lányok meg - ugyebár a nem létező bélműködés miatt - valahogy máshogy adjanak már életjelet!

köszipuszi

mellettem, arra várva hogy valamit kezdjek velük. Kezükben egy-egy hófehér szög, nyújtják felém én meg csak fogadom el, lassan már én tépem ki az ujjaik közül. Ez a nagy harci helyzet, soha nem voltam még ilyen helyen, turistavagyok. Mennybe mennék, de csak a pokolba van kulcs, de a végén még az is lehet, hogy maradok egyedül itt a földön. Nem tudom élvezni az egyedüllétet, semmi szép nincs benne, hiába is mondják páran.

Rét. Erdő. Meg minden ilyen. Szobám zöldje nem nyugtat meg. Szeretem így, ahogy a levél pihen fenn a barna ágon és igen, utálom ezt a nagy, agyoncivilizált kort, a sok folyékony szeméttel, amit legtöbbször a képernyő csorgat a fülünkbe. Utálom azt, hogy nincs olyan ember aki el tud varázsolni, maximum 1-2, akik nincsenek messzebb a karomnál, és mégis felnézhetek rájuk. Utálom az egész becsületnek, tiszteletnek és barátságnak a teljes hiányát, azt, hogy az emberek azokra a "csak azért, mert" érzésekre már nem figyelnek, csak a hiúságuk és telhetetlenségük hajtja őket. Utálom a vallást, mert nincs értelme, az egész arról szól hogy bazd el az életed, ajóisten majd megbocsátja bármit is tettél. Megölted anyádat? Ó-ó, az bizony büntetés... ja, hogy nem csinálod többet? Oké, menj az édenbe, de útközben nézz le a becsületes bátyádra aki ott rohad a 40fokos melegben, délben kapál azért hogy legyen mit ennie, és majd gondolj arra:
Majdnem te is így végezted.

Nem szabad kinyitni a szemed. Ez a szállóige amit kivételesen én hirdetek. Nem szabad, csak a baj van belőle. Csapdát állít a lelkiismeret-furdalás, amint többet látsz, mint kéne, visítva csattan a bokádon a fém állkapocs, arra késztetve, hogy újra inkább lehunyd szemed és bután de boldogan élj tovább. Igazán boldog az, akit belülről nem hajt a kíváncsiság, hogy mi lehet odakinn. Ő inkább él önnön akaratán kívül vakon, minthogy valamit is észlelni kelljen a világból. Jól is teszi, irigylem az ilyeneket, akármekkoraBUTÁÁÁKis.

Megintcsak műsorunk végéhez érkeztünk, jegyet rendelni a hete6@hotmail.com címen lehet, telefonszámunk 06/20-358-2298 és tegnap lettem 15éves. Bár műsorunk nézettségének szempontjából ez lényegtelen, a szerkesztő ragaszkodott a mondat beleépítéséhez a műsorba.

Köszönjük, további jó éjszakát.

A következő számban Pistike az A variáns mellett dönt, ahogy a Hágai Bíróság, és épít magának egy repülőgépet - bocsánat, nem - egy repülő bombát. Tehát Pistike otthagyva a húrokat, kiköpve a szőlőszemeket, gondolta hogy megváltoztatja a világot még utoljára. Hisz már olyan sokszor megváltozott. És mindig egyre rosszabb lett. És Pistike tudta ezt. És már..
soha többé nem akart élni.

Átkelt a hajó a vízen,
És kiszállt és nézett,
Hogy milyen
A túlsó part és hát más volt,
Csak fehér házak és ápolt
Kertek, sok rózsaszín állat,
Mindegyiken fehér szárnyak,
Az oroszlán mer'
Olyan nagy volt,
Félt, mikor repült és karmolt,
Így hát őt kikerülték
A Malév gépek, is és
Benne az ürgék
Mutatták a kisrácnak,
Hogy Pistike, láttad ezt, láttad?
De Pistike semmit se látott,
Mert titokban
Bombákat gyártott
Azért, hogy valami legyen
Velünk és alighanem
A keze a nyomógombon
Pihent és várta,
Hogy mondjon
A belső hang olyat,
Hogy 'Nyomjad
A gombot Pisti!'
Most sokat ne várj,
Mert alattunk hajó
Megy a túlpartra, ott a jó,
Ne várj, mert alattunk hajó
Megy a túlpartra, ott a jó.

Erre akarok egyszer kimenni.

Ma.

Fél 1kor nincs semmi erőm, a tegnapi nap elég jó volt. Megbeszéltem, előszörtalálkoztam, mosolyogtam, régi ismerőst ismertem meg újra, és én is megtudtam, hogy hátigen, 34-es szám NINCS. Valaki más majd elmagyarázza, én nem.

Holnap (ma) egy jó napot kéne összeütnöm, csak recept van, hozzávaló nincs. Majd útközben szedek fel valahonnan megint, ahogy szoktam.

Gondoltátok volna?
Finishbe érkeztünk ezzel a szomorú, nosztalgikus dallal.

A ghost came from the seaside and shot me down with an old gun called loneliness.

*BANG*

I lay down on the ground, watching the grass. I think they are better than me. They always find their pairs on the ground. They don't have to lie, or do huge things, they just live, love and die. What a happy life!

*Bang*

Why do you shoot again and again?

*bang* *bang*

Dead.

Most, meglelte azt, amit keresett, azt' mégse talált semmit. Nem tudja ilyenkor mi van. A válasz üres, a kérdés ködös, ami van, az a bizonytalanság. Még csak elkeseredett mindent odaígérő próbálkozás sincs, ami végül felemészthetné. A boldogság valahol egy cseppben van, a csepp meg valahol a tengerben. Nézheti sokáig a víztömeget ahogy a hátára fordul és vissza újra, de attól nem lesz se szebb, se jobb.

Ki kell mertnie a vizet a helyéről, és megkeresni azt a cseppet ami neki kell, ami valamiféle nyalókaként hat rá, ízlelgetve átalakítja az elkeseredettséget boldogsággá. Valami ilyene mindenkinek van, és több is, mint egy csepp. Olyan flaskát viszont senki nem talál, amiben minden csepp benne van. Meg ha az ember épp fiatal, akkor lehet másféle cseppek kellenek neki, mint amilyet majd időskorában akarna megtalálni.

Elkezdte szóval szép lassan meregetni. Volt a víz, víz a vízben, az nem tette boldoggá. Volt a tudás, nem tudott vele mit kezdeni. Valami furcsa érzéssel találkozott, azután már a szívében érezte csak a fájdalmakat, amiket a bőrén kellett volna. Ez nem tetszett neki, érezte, hogy belülről eszi meg, ígyhát megszabadult tőle. Innentől viszont nem érzett semmit. Arra ítélték, hogy érzéketlenül, egy mindenkihez kedves rongybábuként élje tovább életét.

Rongybábuként. Nem tudta, mikor veszik már végre észre az emberek. Kitette magát eléjük, mégsem látta meg benne senki sem a kincset, aki meg igen, az igazából vak volt.

Soha, senki nem köszönte meg neki, hogy olyan, amilyen. Annyira várta, hogy valaki egyszer igazat adjon neki, aztán már csak azt, hogy utoléljék és megfogják a kezét. Most megfogta a kezét valaki lentről, de ez inkább csak felgyorsít, mint megállít. Lassan lassan rájött, hogy nem tart igényt a világra, és fordítva. Most ott tartunk, hogy még a szíve az dobog, de már csak feketén nyeli a fényt a mellkasában.

Hallgattass el könyörgöm. Hazudj sokat, mint a vízfolyás, lépj elő, hazudj, aztán menjünk el valahova. Hinni fogok neked csak gyere már, nem kell semmi más. Mondjuk azt nem tudod, mit akarok hallani, azt senki nem tudja csak én, de azért próbáld meg. Ha meg nem akarod, mondd meg, aztán mehetünk ugyanúgy világgá, csak külön utakon.

Vége ennek is. Eljutottam oda, hogy nem érzem az egészet. Én nem értem hogy mért nem, de nem izgat a dolog.

Ha valami hozzámér ellököm, aztán megyek tovább csendesen, sétálok megint a levelek között. Egész jól megy így, még ha nem látják, akkor is.

Ez lenne az életem. Süt a nap, mosolyognak az emberek, édesek az állatok, csillognak a vízcseppek.

A másik oldalon meg ott van a nagy, mocsaras-sáros, lakatlan, felfedezetlen bujaság, és lepi el a többit. Mocskos karjait az édenre terelve megcsapolja boldogságom nedűjét, és a legzavaróbb tényleg ez a terjeszkedés. Úgy hódítja meg a lelkemnek a dombjait, mintha egy felfedező lenne, és elpusztítja az ott lévő dolgokat csak úgy hátrahagyva a sarat.

Ritkán jut be ide a sziklák között a fény, kéne még a jóból bőven, de mégsem tudom mindenkinek megköszönni, aki ad. Elvenni meg nincs szívem már. Van egyáltalán?

BomBomBomBom.

Azér jobb lenne valami más, mi? Hátigen. Nekünk most ez van, ezt a poros csövet kell fújkodni minden nap, hadd nézze a nép. Kár, hogy ha rájössz, hogy nézik, már nem tudsz teljesen szépen fújni. Nekem se megy, hanyatlok, bárhonnan is nézem. Sokszor próbáltam, és bár mindig sikertelenül, kérlek benneteket, adjatok még egy utolsó, legfőbb esélyt, hogy ha már tényleg annyit hibáztam, legalább valahogy jóvá tehessem. És végre lekopnak a billentyűkről a betűk, megerősödik az ujj, és a tudat addig bővül, hogy nem fér a fejbe.

Az én mesém egy srácról szól, aki egy jól induló, átlagos fölöttinek is talán elmondható jövőt képes volt visszapüfölni átlagosra. Kiválasztott volt, főszereplő lett. És bánta. Ó, iszonyúan bánta, hogy nem vitte többre. De nem fogja bizony, meg van írva. Tudod...forgatókönyv, nem én írtam. Végülis idősödve egymaga fekszik kétlakásos paneljében a papírcetlik és egy számítógép mellett, abban bízva, hogy egy rendszerüzenet után nem válik köddé minden egyes leütött oldala. Kézzel ő csak verset írt, vagy talán csak inkább szófordulatot, és általában ahogy egy ilyen fordulat született, megfordult szívében a tőr, hogy írói vénáját kiszabadítva újabb keserves sorokat szüljön. Jó, mi? Ne kelljen, vagy ilyened van, vagy értelmes szíved. Én valahol a kettő között vagyok, pontosan ott, ahol a mesében a srác. Ez például közös bennünk.

A fiatalnak rengeteg olyanja volt, akiket bár megnézett minden nap, annál többre, hogy nyelvét beletörje, nem voltak jobbak. Csak úgy álltak és nézték, ha a srác sírt, szégyenkezve nézték, néha számkívetettnek tűnhetett, máskor viszont felnéztek rá, tisztelték, és először kiemelni akarták, később kiküldeni. Tudták, hogy előrébb van, mint ők, de valahogy mégsem ismerték be később azt, hogy ő több, egyszerűbb ezért kiközösíteni. A fiú ezt nem szerette, viszont észrevette ujjának rejtett mutatványát, az egyetlent a világon, ami képes volt őt felvidítani, amiért olyan szorgosan tekergette azt a bizonyos tőrt, amiért kicsorgatta vérét a képpontokra.

Ment az idő, vonatként siklott fel-le az élet dombján, párhuzamosan azzal a vonattal, amelyik a túlvilágra vitt - ez mindenkinél ott van, átszállásos jegyed van, ha nem tűnt volna fel...

Na és végülis koccantak, a fiú amúgyis sajnos kicsit ingatag és ebben az időszakban döntésképtelen, nem látja az élet értelmét, de mindig abba a hibába esik, hogy egyáltalán keresi. Nagy gond ez, akik nem ezt teszik, mindig boldogabbak.

Úgyse mondja senki, hogy szeretlek, minek küzdjek ezért? Veletek
élni ugyanúgy elég könnyű menet, és végülis inkább elmegyek veled.

És most még egyszer nekiállt megváltoztatni a világot ugye, pedig már annyiszor megváltozott, egyre csak rosszabb lett, most is rosszabb lesz, ez mindig így van, tudta ő is.

Látod, itt van, megint itt vagyunk, arrébbtolom a lábammal az erdőt, aztán ha végeztem, majd rádnézek és elpirulok. Végig ment volna, de nem hittem el. Bocsi, eső után köpönyeg.

Nem tudok semmi többet írni ma, talán még 3 szót, ami a mai napot tényleg befolyásolta:

• tarkólövés
• all in
• eperlé

nacsoki

Keresem pedig, de senki nem olyan, senki nem tud úgy, mint régen. Megváltoztam, sikerült megint megváltozni. Érzem magamon, viszont azt meg tudom és az eddig is így volt és így is lesz, hogy nem fogom magam megjátszani. Ez lehet a legstabilabb tulajdonságom. Jöjjön már valami madárféle aki képes arra, amire a többiek nem. Vagy mutasd, hogy te is tudod. Nekem az is jó. Nekem annyi minden jó lenne, annyi, hogy el se tudjátok képzelni. És senki nem mondhatja, hogy nem keresem. Igenis keresem.

Legyen barna vagy fekete, ne sárga könyörgöm. Sőt. Legyen vörös. Mármint most nem a nóta miatt mondom... én tudom miért. Legyen olyan mint én, olyan...én. Az, hogy az ellentétek vonzzák egymást, egy téves állítás, azaz inkább nem minden esetben helytálló. Nekem pl még nem jött be.

Elkeserítő, ami itt megy. Azt sem tudom, mit kergetek, hogy egyáltalán van-e ilyen. Annyira érzem, hogy van, hogy el sem gondolkozok azon, hogy mi van, ha nincs. Mi lenne akkor, ha most valaki azt mondaná, hogy ilyen nincs. Kinevetném asszem. Kell lennie, enélkül tényleg semmi értelme az egésznek. Nekem legalábbis nincs. Tudom mit akarok, és kell valaki, akivel ezt tényleg be tudom teljesíteni. Aki mellettem van végig, és megmondja ha nem jó, amit csinálok, de azért mégis szorít nekem hogy sikerüljön. Fogja a kezem asszem. És akkor nem érezném magam ilyen egyedül. Ha így folytatom, úgysem vár rám semmi.

Ugyanott vagyok, ahonnan elindultam. Tudtam, hogy ez lesz. Most több van, mint volt, mindenféleképpen. Még jobban kitisztult a cél. Cél? Nem, igazából ez nem is cél. Inkább egy álom.

Na, ma se lesz normális poszt. Csocsi.

Na ma este is meglepően hosszú körmondatokkal szórakoztatom a jónépet, persze azt a részt amelyik ezután a mondat után nem X-el egyből. Ja, hogy már X-elt msnen... haha. Pathetic.

Most komolyan, mi abban a jó, hogy szépen egy olyan férfi haláláért, akiről a magyarok 20%-a sosem hallott, ami érthető, mivel aki nem néz kézilabdát és nem veszprém fan, az joggal mondhatná hogy "Naoszt, akkor ez most ki?". De igazából mindegy, a lényeg hogy lebökték.

Megölték a cigányok. Ennyi. Kész. Nem is kell igazán több. Aztán lehet mondani hogy Igen, mert a cigánybűnözés elhatalmasodott, nem lehet kordában tartani és reménytelen az ország helyzete, semmi értelme kimenni az utcára, úgyis leütnek-szúrnak-húznak. Nemtudom, évek óta járok gyakran haza sötétben, még soha nem lopták el semmimet. Lehet, hogy pont holnap fogják... Megesik. De amíg nem csinálnak velem semmi, nem fogom szidni őket, pláne nem általánosítani.

Írjál X-et a neved mellé, ha nem akarsz bűnözést. Írj L betűt a neved mellé, ha örökké akarsz élni. Hát nem fogsz. Írj M-et mellé, ha sok pénzt akarsz. Hát ezért se kapsz majd. Kár a gőzért srácok, nem lesz ebből se semmi. Én akkor is azt mondom, hogy addig, amíg magunkban nem rendezzük le a dolgainkat, ne szóljunk bele a másik életébe. Se az enyémbe, se senkiébe. Azért az más kérdés, hogy a gyilkosok mit érdemelnek.

Julcsi néni megölt egy békát. A békák ezért nem szeretik Julcsi nénit, fellázadnak, egész nap brekegnek és finganak. Julcsi néninek ha ez nem tetszik, tudjátok mit csinál? Hát kikúrja őket a fenébe, nemám kaját ad nekik, ha szaporodnak.  Azaz de. Akkor, ha Julcsi néni vénségére megbolondult. Ez van velünk is, csak épp nem vagyunk vének. Vagy már pont hogy vének vagyunk, és ideje hogy vége legyen. *Hehe, a számban amit hallgatok pont most volt hogy "vége":)

szóval vége. puszi.

Itt vagyok. Fürtös kedvéért. Megcsinálom a lehetetlent. Csak 3 szó. Ennyi egy mondat. Remélem menni fog. Szorítsatok.:D

Ma hétfő van. Egy szokásos hétfő. Semmi új. Semmi érdekes. Szarul érzem magam. Estére sztem láz. Vagy legalább fejfájás. Úristen megy!:D Meg tudom csinálni.:D Holnap írunk sokmindenből. Nem tudom hogyan. Nemsokára megyek is. Angol lesz ugye. Meg kéne írni. Azt is. Random WMP adja. Elfeledett számok, jórégről:D *Egybeírni ér, nemszámítsokszónak:D*

Baj van. Ha nem hosszú. Egy mondat. Akkor nem megy. Nem tudok írni:D Szánalom.com. Ez két mondat:D

Azért beleviszek párdolgot. A lepkéket nem. Azokat semmiképp:D Viszont vannak mások. Fák, falak, békák. Meg csigák. Azok menők. Én tisztelem őket. Riszpekt.

Nemtom ki voltál. De kár érted. Büdös népség. Mért kellett? Titeket képviselt volna. Nyomik. Oltáás.:D

Láááláláláláláláálálálálálalalalalalalalalalalalalalalalalalalalalalalalalalalalalllllalala. ÉS ez 1szóvolt.:D

Annyira nem megy:D Hihetetlen. Ekkora kíhívást mégsoha. Sohasohasoha:D ÉS sohatöbbet.:D

Dééémoni napok. Képtelen bajok. Képtelen legyűrni. "Neither" megtűrni.

Bazd meg Fürtös. Háhá három szóó:D Pont kifér egybe. És értelmes is. Dejó.:D

csocsi. este még talááán.

Na, megy ez. Alakulnak a dolgok ám rendesen, mondanom se kell, hogy nem úgy, ahogy elképzeltem. Kellemeset csalódtam mindenben, és "beállt a boldogság". Van ritmus és vannak emberek akikkel ezt együtt érezhetem. Elképesztő, csomó új arc napok alatt, és még a régiek is valahogy közelebb kerültek. El-ké-pesz-tő.

Aztán te meg várhatsz, nem kellesz már senkinek. Se nekem, se a többieknek. Ez volt az utolsó, hogy a lepkéket említettem. Köszi, elég volt.

Energia és kisugárzás, ez az ami kell, meg az, hogy ne gondolkozz. Akkor jó, ha nem fáj. Az egész akvárium csodálatos, ha kijössz a kagylóból. Ez így van, még akkor is, ha ezt páran nem fogadják el. És tudom, hogy ez is csak pillanatnyi, és könnyen lehet, hogy pár hónap, és ugyanott leszek majd ahonnan elindultam, de tapasztalatokat nyerek, és 17évesen már lehet majd egy jófej, gyönyörű 15éves barátnőm. Remélem olvasod. :D

Lehullottak a barackok már rég arról a fáról, az egyetlenről a kertben, és minden egyes a földön szétterülő gyümölcsből egy új fa lesz. Lehullottak a cseppek már rég arról a szépségről, az egyetlenről a teremben, és minden egyes a földön elterülő cseppből egy újabb lesz.Elért az élet egyetlen karja, megérintett, elengedett, és hagyja hogy felfogjam. Eltört a tél egyetlen szarva, megtérített, eleresztett, és hagyta hogy feloldjam. És igen, feloldottam a lelkemet egy ezüst tálban, ami megtisztított mindentől. Képes volt mondjuk kiiktatni belőlem a "jókat írás" képességét, de valamit valamiért. Ha majd megint olyanokat írok, mint régen, onnan fogom tudni hogy valami por van a gépezetben.

Onnan fogod tudni hogy jól vagy, ha nem találsz senkit akinek a helyébe' lennél.

És bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet is, nem csak muszáj.

csók.

Ez azért nem volt egy unalmas nap... megmarad még sokáig a fíling. Az, hogy nem mozdultál, annál rosszabbat még soha nem...

Csendvan. Elköltöztek a lepkék, elveszett a kulcs, kizártam az egészet az életemből, és sokkal jobb így. Megvan az első ember akivel nem beszélek még akkor se ha odajön hozzám. Nem lehet mindenkivel kedves és toleráns az ember, ha paraszt és buta vagy, akkor nem fogsz hiányozni:)

Ahogy most így elgondolkozom, a kis pillangóid darálhatnak még a fejedben, mondjuk nemtudom mit, elég légüres odabenn a tér, csodálkozom is, hogy a kis lények bírják a sötétséget, és legyűrik a légszomjat... Nem tudunk meggyőzni hogy hülye vagy, de azért igyekszünk a tudomásodra juttatni, nem űzünk versenyt a szivatásodból, mégis kötelességünknek érezzük azt, hogy bosszút álljunk azért, amit te tettél velünk. Azért írtam ezt a nagyonhosszú mondatot, mert az agyad ezt már nem fogja fel^^

Megvagy. Kellesz és most vagy célegyenesben vagyok, vagy a pályán kívül... bizonytalan vagyok de majd végülis kiderül... de inkább a célegyenes, mint a magány meg az ilyenek... de neked legalább tényleg magam adom, és semmiben nem kell hazudjak és olyan régóta keresek ilyen embereket mint te... hálistennek találtam már párat, de az ilyenből sose elég.

Telhetetlen vagyok, az is voltam mindig is, de idegesít az, hogy nem törődnek velem az emberek, nem babusgatásra gondolok, hanem arra, hogy én igenis érzem hogy jó barát tudok lenni, meg tudok higgadtan oldani problémákat és megéri engem megismerni. (meghát anyámis büszkerááám:) Hiába érzem én, ha a többi nem, értitek... Ha csak egyvalaki érez valamit akkor az nem is biztos hogy úgy van... Ki tudja?.

napuszi:]

Kopog kopog kopog de nem jön be a kis lyukon az a kis lyuk. Nem fogja megtalálni se magát az ajtót, aztán jön majd hogy mégis bejöjjön. Hogy ablakkal vagy kalapáccsal, azt majd ő eldönti. Ismerem. Ismerem magam. *dehogyis.* De azt már tudom, hogy nem jön vissza. Megfogadtam magamnak és másoknak is, hogy nem. Én többet biztosan nem vigyázok rá. Menjen innen máshova, bárhova máshova. Azt' vigye a pillangóit is.

Amúgymeg ájm krájin for dö széviör, hu kámz end lávz mí. De ez nem fontos, ez az a rész amit mindenki figyelmen kívül hagy.

-Nézz ki az ablakon.

Megintcsak valami ölelgetős-szeretgetős, rohadtul nem romantikus csöppenet kéne a szemembe.

-Oké, mit nézzek?

És akkor mégiscsak jobb lenne minden. Nem panaszkodok, most se rossz, de ez az ami hiányzik az egészből. Ez lenne az élet sója talán.

-Na, látod a felhőket milyen magasan vannak? Onnan szarom le.

És akkor a szárnyai kinőttek, aztán gondolt egyet és elment. Azóta nem láttam, majd visszajön egyszer... Nem mondta, de láttam. Ott volt az egész, nem mondta de tudtam.

Ó, komolyan gondoltam ám. Nehogy azt hidd, hogy nem. Megcsinálom, ha nem csinálod meg:)

Te meg azt mondd meg, miért is vagy mostanában ilyen? Igen, te. meg te. meg te. Csak az aranyalma meg a trollkodás megy, régen volt, hogy beszéltünk. Olyan dolgokról ami mindkettőnket érdekel, de ha már nincs ilyen, új emberek kellenek. De nemár...

Ugyanaz a kör még mindig. Napról napra csak az állandóság. De lehet végülis sokszög is, mert nem egy állapoton megyek végig, hanem hol jól, hol rosszul sétálok egy vonalon, lehet akár élet is, de sokkal inkább csak egy vonal. Ott, a lapon előtted.

Mellettem lehet még pár tintanyom, mondjuk szövegek vagy csak firkák, amik a szívedben ott vannak. Te csináltad, a tiéd. De ez neked csak egy vicc, vagy valami elrontott próbálkozás arra hogy jobb legyen. De te fel sem fogod igazán, mennyire fontos lenne, pont most. Pont most. Tudnod kéne miről beszélek, de annyira nem zavar hogy hogyan ártasz magadnak hogy nem is szólok, mert azért mégis csak te vagy az, akiér mondjuk jó lenne akár szenvedni is. Dehát most valahogy úgy állunk mint két fa. Egymás mellett, függetlenül. A vihar is csak a leveled fújja rám, biztos azok miatt van ez az egész. De azért nem zavar, tényleg. Csak egyre jobban kívánom.

Büdös is, meg undorító, mégis egy kincs. Drága kincs, és meg kéne szabadulni tőle, azaz végülis meg is szabadul tőle az ember, csak utána újra megszerzi. Vele megy tovább, társává válik és támogatja, bármi is legyen. Persze csak ha fizet. Azt meg nem is mindig tud az ember, meg nem is akar néha. De azért a szükség nagy úr, a magány meg fájdalmat szül, mint kismacska az odújában a pince mellett. Csak néhány kölyök ott meghal. Nem gáz, itt is.

Villámokat fogok lőni és faoszlopokkal segítem a társaim, már ha lesznek, addig amíg nem jönnek addig meg marad a repeszvihar. Sapkám a fejemen, induljunk. Én már nem cselezek ki több problémát. Elé állok, aztán megbukok legrosszabb esetben. Küzdeni azt nem fogok, majd küzdök ha jónak látom, és fogok is, ha lesz miért. Majd úgyis meglesz, ha nem keresem. Addig meg marad a túlélés.

Igenis vannak céljaim, tudom mit akarok. Van egy listám. A teljesíhető vágyaimról. De egyikmásikhoz idő kell, és pénz. És majd ha azokat teljesítettem, mert tényleg meg lehet csinálni mindet, akkor elkezdek valami felsőbbrendű célt keresni, és azért fogok küzdeni. Küzdeni fogok, esküszöm, csak segíts már! Nem beteg vagyok, hanem tehetetlen. Igen, az vagyok, nem tudok semmit se csinálni hogy közelebb jussak a célomhoz. Tényleg akarok egy jobb jövőt, és áááá. Idegesít. Nem akarok itt ülni, nagyon nem.

Érthető rész nem lesz, ne is várjátok. Szégyellem az egészet, azt, hogy ide kell írjak mindent, de jó dolog végülis olyan szinte megoldhatatlan feladványokat feladni, mintpéldául hogy 'fejts meg engem.', és bár tudom, hogy senkit nem érdeklek annyira, hogy nekiálljon, vagy ha igen akkor meg mégjobban szégyellem hogy az ilyen emberek eddig olyanok voltak, akik egyáltalán nem érdekeltek. Akarok pár embert, akiket érdeklek. Van is egy-két olyan akire ha lehetne rámutatnék, hogy azt akarom, hogy TÉGED érdekeljelek. De aki jön, az magától jön, és engem meg ő nem érdekel és annyira kellemetlen... De ha ide leírnám hogy mittudomén az a vágyam hogy 'fdsélk' akkor az annyira egyszerű lenne és valahogy szépen lassan akarom kitárni a lelkem, úgy, hogy ne értse mindenki csak az akit érdekel de közben mégis valahogy meg akarom mutatni, ki vagyok, hogy mit tudok meg úgy egyáltalán.

Változni fog, még van kb 5hónap a változás megindulására. 2009. 06. 06. ez a határ. ha nem lesz változás, kész, feladom.

puszi.

Kidobtam a szemetet, be kell lakjam ezt a mostani poros koszfészket. Mert a szőnyeg alól jött ki bőven, nem is számít rá az ember, mégis ott van. Láttam már mindent, és most kaptam meg a szárnyaim, de még nem az igaziak, még sokat kell szárnyaljak, leginkább ismeretlen helyekre, hogy tulajdonképpen eljussak arra a pontra, mikor egy székre leülve azt mondjam,

Igen, megérte.

És akkor jó lesz. Akkor leteszem majd a kanalat, rámosolygok a partneremre aki félálomban fekszik az ágyban, és nekifutásból kiugrok az ablakon. Pislantok egyet, és elrepülök a nap felé, el, el innen messze. Aztán leszállok majd egy fedett helyen, és elalszok. Mert nem angyal leszek, ááá dehogy. Én leszek a bizsergés a karodban, a mosoly az arcodon és a gyűrű az ujjadon. Ott leszek, és mégsem. Bonyolult dolog, de valahogy ilyen lehet szellemnek lenni.

Abrakadabra, csiribúcsiribá hókuszpókusz ákombákom.

Na kidobtuk a fenyőt a 8.ról, biztos szépen repült. Délután programjee. El is megyek hajat mosni meg készülődni, majd még írokegyet mielőtt megyek. Eltűntek a repülő giliszták meg figyelő szemek az életemből és nem is hiányoznak. Valami mást kell csinálnom, majd futni fogok, csak legyen február, meg rendezzük át a szobám. Aki érti érti, aki nem nem. Am a "showme your pussy" se hiányzik, meg a headshotok se.

Kerestem mindent, nézem a semmit
Találtam mindent, látom a semmit
Eldobtam mindent, érzem a semmit
Beláttam mindent, őrzöm a semmit

puszcsi^^

Végre. ( x 21315646876545486435135448478645621 :)

Majd egy pár üveggolyótól elfelejtem énis hogy végülis teljesen máshogy lett vége a dolognak mint elképzeltem de végülis vége lett és jólesz majd, vagyis jobb, remélem. Itt ülök a könyvek meg aprópénzek között és a tükröm magam elé tartva nézem ahogy széttépem az arcom és egy új, teljesen új ember születik. Más érzésekkel, de ugyanazzal a gondolkodásmóddal. De ettől még ugyanúgy akarok zuhanni egyet az életemben, ernyővel persze:)

Nincsenek szelf-killer gondolataim, és végülis annyira már nem is fáj. Még ha sikerülne valahogy repülés közben elkapni az ő kezét is, annak nagyon örülnék. Elvileg holnap majd sikerül, de ez még nem biztos. Aztán majd táncolunk fenn egy nagy, lila felhőn az égen és ránk mutogatnak majd a földre szállt angyalok, és a szemünk előtt lángol majd a világ. Átkelünk a túlsó partra, ami más lesz, de jobb, mint ez az oldal. A málnás ott van, itt csak a csalódás. Lesz egy ötfejű oroszlán, aki majd dorombolni fog a bokámnál, és a fejével fogja mutatni hogy merre van a helyes út. Mind az öt feje egy más személyiség lesz, akik szépen arra fogják használni a helyet amit a szívemben elkerítettem nekik, hogy döntsenek jó és rossz között. A zsűri elnökével holnap még egy komoly gyümölcspartit fogunk tartani, és talán még egy szendvics is belefér, de az már túl sok tápanyag egy napra, és nem fogom bírni. De előbb vagy utóbb úgyis vége lesz, a nagyvilágot pedig már úgyis kizártam magamból, itt az ideje hogy kizárjon ő is engem magából. Ja és újtiszában megyek majd, ez elképesztően fontos. Megyünk majd a betonréten, megnézzük utóljára a karácsonyfát a mozitéren, és tovább lépünk, becsukjuk magunkra az ajtót, aztán szépen belülről bezárjuk.

Neked is becsukom az ajtót. Végleg. Nem írok többet, és nem hívlak többet. Ezennel azok előtt megesküszöm, akik ezt elolvasták. Ez a buta és egyértelműen nem nekem való lány nem fog bántani egy ilyen Kóska Jánost mint én. Aki nem hiszi, járjon utána.

Amúgy most van ám két szárnyam.
Büszkék vagyok rájuk, mert csak én látom őket, de nem is akarom megmutatni senkinek.
Azt szeretném, ha elhinnétek, drága aranyhalaim.           

                                                                                      ez nem idézet.

Puszi. egy nap négy post, eléggé megmutatja hogy mennyi mindenre gondolok egy átlagos szombati napon.

Jönnek a lángoló szárnyú istenek, lenn a halandók pedig csak futkároznak hangyaként, tudják, hogy nem fogják túlélni de küzdenek tovább. Küzdenek az életért, mikor az semmi szépet nem adott nekik, a hazájukért, amiért megéri küzdeni és képesek emelt fővel belesétálni a halálba pár szál cigarettáért egy nyugodt ház udvarán. Azt viszont nem sejtik, hogy míg ők szenvednek és tűrnek csak azért, hogy még szebb, dicsőbb legyen a hazájuk, egy kis ország pár embere valahol Európában az asztalra csap, és azt mondja:

Srácok, döntenünk kell. Csendben maradunk, és ugyanebben a csendben tűnünk el örökre ebben a fejét vesztett világban, vagy csatlakozunk és együtt vészeljük át a káoszt. A kezünkben van tízmillió ember (ó, dehogy magyar...) sorsa, döntenünk kell, tovább tömjük a zsebünket vagy végre teszünk valamit ezért a népért.

Az emberek meg csak néznek, tesznek-vesznek tovább, pedig tudják jól, hogy gáz van. Nagyonnagy gáz. Drága képviselőik egész eddig csak az asztalra tették a lábaikat, és csendben csaltak el minden pénzt egy olyan gazdaságtól, ami hogyha jó kezekbe kerülne, igen szépen virágozna. De nem. Nem virágzik a sok csaló és önző embertől, akik bár elismerik a katonákat, magukat egyenrangúnak tartják velük. És bármit mond bárki, egy szavakkal harcoló embernek nincs annyi veszíteni valója, mint egy olyannak, aki a tetteivel küzd és néha csak a szerencséjén múlik, hogy elterül-e fátyolos szemmel a sárban, vagy sem. Beismerik néha, hogy tévednek, bár sokszor ez akaratukon kívül kerül napvilágra, és abból sosem sül ki jó, és a népben ezek a kipukkanó buborékok csak megtelítik azt a piros léggömböt, nevezzük 'türelem'-nek, és egyszer az amúgy erős és ellenálló gumi is kiszakad. És akkor, azon a szomorú de történelmi napon, amit mindenki csak a 'változás napjaként' fog emlegetni, ahol mindenki az igazáért fog küzdeni, elszabadul a pokol.

Na és akkor most kéne egy idegen aki mégsem az, egy kétarcú lény aki igazat mond de nekem valót. Olyat, amitől lesz egy pozitív gondolkodásom és eltűnik a fájdalom. Egy tökéletes lidocain-kapszulát akarok, kockázatok és mellékhatások nélkül. Ja és fontos, hogy vagy inni vagy enni kelljen, mert a kúpok nagyon kellemetlenek. Kellemetlen megváltozni. Kéne venni egy nagy levegőt, de csak negyven másodpercig bírom. Jó, többig is talán, de mi van ha nem tudok lenn maradni?. Akkor S Z O P Á S van. Csupa naggyal, igen! Háború van barátom, el kell fogadni. És küzdeni kell meg bízni abban, hogy sikerülni fog. Az meg, hogy a remény hal meg utoljára, az faszság. Viszont az, hogy ami nem ől meg, az erősebbé tesz, az tényleg igaz. És kellene egy közellenség, akit mindketten utálunk, és ellene küzdhetnénk erőinket egyesítve, 'oszt talán feltűnne hogy mennyire jó. Nem igaz hogy senki nem veszi észre... Nyalom a sót a semmiért.

Elég volt. csók