Kidobtam a szemetet, be kell lakjam ezt a mostani poros koszfészket. Mert a szőnyeg alól jött ki bőven, nem is számít rá az ember, mégis ott van. Láttam már mindent, és most kaptam meg a szárnyaim, de még nem az igaziak, még sokat kell szárnyaljak, leginkább ismeretlen helyekre, hogy tulajdonképpen eljussak arra a pontra, mikor egy székre leülve azt mondjam,
Igen, megérte.
És akkor jó lesz. Akkor leteszem majd a kanalat, rámosolygok a partneremre aki félálomban fekszik az ágyban, és nekifutásból kiugrok az ablakon. Pislantok egyet, és elrepülök a nap felé, el, el innen messze. Aztán leszállok majd egy fedett helyen, és elalszok. Mert nem angyal leszek, ááá dehogy. Én leszek a bizsergés a karodban, a mosoly az arcodon és a gyűrű az ujjadon. Ott leszek, és mégsem. Bonyolult dolog, de valahogy ilyen lehet szellemnek lenni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.