Hete

Miért pont neki kellett meghalnia? Egyre inkább bánt, ahogy múlik az idő.

Próbálok vidám lenni de ez nem olyan dolog amin csak úgy egyik napról a másikra túlteszi magát az ember... Gyötör a gondolat is hogy egyből belehalt az ütésbe... Milyen gyorsan mehettek azzal a kis Ladával?!

Nem fogom soha elfelejteni őt... azt a sok embert aki gyászolja... akár ismerte akár nem... csodálatra méltó társaság, minden egyes ember... Nem tudom lát-e most bárhonnan... nem hiszem hogy lenne mennyország, de ha mégis van, ő most biztosan onnan figyel, és fent írogatja a dalait amiket még itt lent elkezdett...

Fura dolog a gyász, a szomorúság. Ha valaki kiesik a sorból, attól még az élet megy tovább... legalábbis könnyű ezt mondani. Nem tudom mihez kezdenék ha a legjobb barátom meghalna... és ő végülis nem is rokonom, tehát az se mondható hogy azért gyászolom mert a családba tartozik... Szomorúnak lenni a legkétszínűbb állapot azt hiszem. Aki szomorú az nem nevet. Vagy lehet szomorúnak lenni úgy is, hogy közben nevetünk? Igen. Lehet. De sajnos ez fáj utána a legjobban. Szerelmet és boldogságot kéne csak ismernünk, a végtelen szeretetet. Vagy legalább pár embernek kéne szeretnie... Mert a szeretet tulajdonképpen egy vírus... és én próbálom elkapni, de véletlenül melléfogok mindig... És hiába voltam itt a lakásban az utóbbi két napban, nem élhetek úgy mint egy pap, elzárva mindentől... Egyetlen társam az msn, a legrosszabb találmányok egyike... az egész számítógép dolgot csak azért tartom jónak, mert lehet rajta verset írni... és írtam is egyet. Le lehet szólni nyugodtan, az első "hivatalos" versem, és attól függetlenül hogy egy nagyon kezdő vers (gondolom), ide bemásolom, végülis elfér...